Gondokkal, betegségekkel, önmagunk démonjaival mindenki küzd. Most szeretnék bemutatni egy olyan könyvet, mely szívszaggatóan gyönyörű és fájdalmasan valós.
"– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón.
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba.
Én vagyok az a lány.
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok.
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak.
Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba."
Ez az a könyv, amit nem mindegy, kinek ajánlod, mikor olvasod, hol olvasod, hogyan és mennyit olvasod.
Ez egy nehéz könyv . Nem csak a mondanivalója, de a leírása is nehéz. Határokat feszeget, mindenkiben. Ezért se tudok normális értékelést írni róla.
Lia egy olyan nem hétköznapi szereplő, aki mégis hétköznapi. Mindenhol vannak ilyen lányok, csak nem vesszük észre őket (vagy nem akarjuk). Hétköznapi problémájuk van, mert sajnos egyre többen nem fogadják el önmagukat.
Lia és Cassie a tinikor problémáira igen nehéz „megoldást” választottak: a koplalást.
Maga a könyv a történetük végét mutatja be. Cassie története borzalmas. Hagyni, hogy eddig fajuljanak a dolgok… Sokakat lehetne hibáztatni, de már felesleges. Mindenki hibás és senki sem az.
Lia története se szívmelengető, de legalább megmenthető.
„Érdekes” volt a haláltusáját olvasni. A depresszió csúnya dolgokra képes. (Én is voltam depressziós, de csak a sírós, „hagyjatok békén” szintet jártam meg. Mert bennem meg van az élet szeretete).
Annyi problémát taglal ez a könyv: elfogadás, szeretet hiánya, család felbomlása, barátságok, iskolai szerepek…
Az elfogadás ördögi kör: fogadd el magad, és akkor többen fognak szeretni, de addig nem tudod elfogadni magad, míg nem érzed, hogy szeretnek.Nehéz feladat, de nem lehetetlen.
Magát az anorexiát sosem fogom megérteni. Én pont az ellenkezőjében szenvedek: eszem, ha boldog vagyok, eszem, ha szomorú vagyok. Egy tábla csoki segít a magányomon. Egy csomag chips elfogyasztása a kutyámmal: jóleső érzés. A mazsidrazsiról nem is beszélve….
Visszatérve a könyvre: mindenkinek vannak kísértetei. Mindig elkísérnek minket, és minden nap megküzdünk velük.
(Azért néha Liát és Cassie-t felpofoztam volna….)
Ezen a könyvön nem szabad ítélkezni. Megérint, elgondolkodtat, és egyetlen fontos dolgot sulykol mindenkibe: Fogadd el magad, mert úgy vagy jó, ahogy vagy!
(Jó lenne egy ilyen könyv a ducik szemszögéből is…)
Mindenképpen 5 / 5 pontot érdemel, habár nem értékelhető pontokkal ez a mű.
Borító: 5 / 5
Nagyon szeretem ezt a könyvet<3
VálaszTörlés