Rebecca James: Gyönyörű bajkeverő

Előélet: Régóta tetszett már a címe, és a borítója se olyan rossz, így mikor bent volt a könyvtárban, egyértelmű volt, hogy jön velem :)

Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 288 oldal
Megjelent: 2011-ben
Fordította: Zentai Éva



Röviden: Egy visszaemlékezésből megtudhatjuk, hogy a főszereplőnk, Alice, miért illeszkedett be nehezen a középsuliban, miért érezte egyedül magát. Aztán jött egyetlen személy, aki megváltoztatta az egész életét. Nem csak a jelenét, de a jövőjét is...



Külső: Tetszik a borító, olyan sejtelmes. 5 /4 


Belső:
Vigyázat, SPOILERES lehet!

Imádom az ilyen könyveket! Az első oldaltól kezdve rabul ejtett.
Teljesen valósnak tűnt nekem ez a krimi-thriller. Sajnos ez bárkivel megeshet. A bosszú nem ismer határokat.
Tetszett a három jelenidős elbeszélés, nem zavarodtam bele, mindig tudtam, melyik jelenét meséli.
Komoly témákkal foglalkozik, de a legfőbb az a halál. Egy ilyen borító mögött nem ezt sejtené az ember…
Az elején nem sejtettem Alice hátterét. Egy gonosz tréfának gondoltam az egészet. De Alice nem egy egyszerű eset, ezt már rögtön láttam. Mentálisan beteg, és a bosszúvágy élteti.
Undorító, mocskos húzásai voltak. Katherine helyében nem ragaszkodtam volna ennyire a barátságához.
Ha én lettem volna a főszereplő, nem tudom, hogy dolgoztam volna fel ennyi traumát. Valószínű hasonlóképp önostorozó, zárkózott és összeomlott lennék.
Robbie aranyos volt, de szintén hülye. Mint tudjuk, a szerelem vak.
Alice annyira az orránál fogva vezette a szereplőket és az olvasót, főként a hangulatváltozásaival, de a vége kiszámítható volt.
Philippa kicsit magamra emlékeztetett a pszichológiai meglátásaival és randiguru szerepével.
Mick-et annyira sajnáltam. Nem ezt érdemelte.
És igen, megint egy könyv, amin elpityeredtem. Mert ez egy szomorú és nagyon is valósághű történet.
Egy hibája volt az egész könyvnek, ami végig idegesített és nem fogom megérteni: miért ennyire fontos, hogy valaki gyönyörű legyen? Miért ez alapján kell párt választani? Ez elvette az élét, veszített a hitelességéből nálam.
Mondjuk lehet ezzel az volt a célja, hogy megmutassa: a szépek is gonoszak…
Vagy az ő életük se tökéletes, és kijár nekik is a rosszból….

Összességében tetszett, de egy csipetnyi fűszer hiányzott belőle: 5 / 4,5

Laurie Halse Anderson - Jégviráglányok

Gondokkal, betegségekkel, önmagunk démonjaival mindenki küzd. Most szeretnék bemutatni egy olyan könyvet, mely szívszaggatóan gyönyörű és fájdalmasan valós.

"– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón.
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba.
Én vagyok az a lány.
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok.
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak.

Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba."



Ez az a könyv, amit nem mindegy, kinek ajánlod, mikor olvasod, hol olvasod, hogyan és mennyit olvasod.
Ez egy nehéz könyv . Nem csak a mondanivalója, de a leírása is nehéz. Határokat feszeget, mindenkiben. Ezért se tudok normális értékelést írni róla.
Lia egy olyan nem hétköznapi szereplő, aki mégis hétköznapi. Mindenhol vannak ilyen lányok, csak nem vesszük észre őket (vagy nem akarjuk). Hétköznapi problémájuk van, mert sajnos egyre többen nem fogadják el önmagukat.
Lia és Cassie a tinikor problémáira igen nehéz „megoldást” választottak: a koplalást.
Maga a könyv a történetük végét mutatja be. Cassie története borzalmas. Hagyni, hogy eddig fajuljanak a dolgok… Sokakat lehetne hibáztatni, de már felesleges. Mindenki hibás és senki sem az.
Lia története se szívmelengető, de legalább megmenthető.
„Érdekes” volt a haláltusáját olvasni. A depresszió csúnya dolgokra képes. (Én is voltam depressziós, de csak a sírós, „hagyjatok békén” szintet jártam meg. Mert bennem meg van az élet szeretete).

Annyi problémát taglal ez a könyv: elfogadás, szeretet hiánya, család felbomlása, barátságok, iskolai szerepek…
Az elfogadás ördögi kör: fogadd el magad, és akkor többen fognak szeretni, de addig nem tudod elfogadni magad, míg nem érzed, hogy szeretnek.Nehéz feladat, de nem lehetetlen.
Magát az anorexiát sosem fogom megérteni. Én pont az ellenkezőjében szenvedek: eszem, ha boldog vagyok, eszem, ha szomorú vagyok. Egy tábla csoki segít a magányomon. Egy csomag chips elfogyasztása a kutyámmal: jóleső érzés. A mazsidrazsiról nem is beszélve….
Visszatérve a könyvre: mindenkinek vannak kísértetei. Mindig elkísérnek minket, és minden nap megküzdünk velük.
(Azért néha Liát és Cassie-t felpofoztam volna….)

Ezen a könyvön nem szabad ítélkezni. Megérint, elgondolkodtat, és egyetlen fontos dolgot sulykol mindenkibe: Fogadd el magad, mert úgy vagy jó, ahogy vagy!

(Jó lenne egy ilyen könyv a ducik szemszögéből is…)

Mindenképpen 5 / 5 pontot érdemel, habár nem értékelhető pontokkal ez a mű.

Borító: 5 / 5

Tonya Hurley: Szellemlány 1-2

Eme két gyönyörű könyvre még hónapokkal ezelőtt bukkantam az Alexandrában... Gyerekkönyvek között nézegettem a Vörös Pöttyös kiadásokat, és megakadt a szemem ezen a fenomenális kiadású köteten.
A borítója leírhatatlan, ezt élőben kell látni. Ez a kettős borító egyszerűen magával ragad :) Az ezüst betűk, oldalak is furfangos megoldások. Szintén elnyerték tetszésemet a fejezetek előtt az idézetek, a mélyebb hangvételű gondolatok :)) Na de ennyit a külsőről, ezt tényleg látni és fogni kell! :)

SZELLEMLÁNY

Maga a történet nem az én korosztályomnak íródott már. 14-16 éveseket céloz meg, a középiskolai kirekesztettséggel a középpontban. Azonban ezt sem hétköznapi ruhába öltöztetve.
Adott egy főszereplőnk, Charlotte, átlagosnak mondja magát, miközben korántsem az, csak még nem találta meg önmagát. És a történet alapjában véve ennyi. Charlotte próbál beilleszkedni, nem láthatatlan lenni, de egy szerencsétlen baleset (Most komolyan egy gumimaci miatt??) ebben útját állja.

Főszereplőnk egy új világba kerül, ahol új személyeket ismer meg, új "élet"helyzetek elé kerül... Magamat előtérbe helyezni, vagy netán segíteni másokon? Melyik a fontosabb? Melyik a jobb nekem? Vagy tanuljak meg önzetlen lenni? Sok más kérdés mellett ezekkel is szembekerül főhősnőnk... Tinédzserként nem könnyű megtalálni ezeket a válaszokat. Iszonyat nehéz, de mindig van, aki segít a jó válasz felé terelni.

A történet szövege is a tiniknek van célozva. Könnyed, szórakoztató, egyszerű mondatok. nem használ egyetemes kifejezéseket, nincsenek több-oldalas mondatok, magvas gondolatok. Egyszerűen csak van. de mégis több van benne annál, mint ami látszik. Ez is azt jelzi, érdemes a külcsín mögé kukkantani.

A szereplők viszont véleményem szerint nem voltak élethűek. Talán hiányzott a kidolgozottságuk, vagy már kinőttem belőlük. Charlotte viselkedése borzalmas volt. Azért akar hasonlítani a suli legmenőbb csajára, hogy megszerezze a pasiját?  Jó, tudom, vannak elvetemült tinilányok, de ez nekem akkor is sok volt....

Szereplőgárdánkból nem hiányozhattak a pomponlányok, és a suli legmenőbb csaját követő ugyanolyan keresztnevű idióta fruskák. Bocsánat, más szót nem tudok rájuk használni. És plusz klisének ott van még a menő csajszi testvére, aki goth. Teljes ellentétek, és a suliban tudomást se vesznek egymásról.... Pedig nem tudják letagadni a vérüket.
És végül, de nem utolsósorban a sár, aki miatt történt minden... Damen... A suli legmenőbb, leghelyesebb pasija, akiről kiderül, hogy csak kényszerből van a suli legmenőbb csajával, és titkon másra vágyik.... Nagyon másra.
És ott van még Charlotte másik világának szereplői is. Na ők már életszerűbbek! Pam és Prue tökéletesen beleilleszkednek a történetbe, meg van a saját helyük, saját történetük. És ők többet segítenek, mint azt Charlotte elsőre gondolta volna.

Maga a sztori a kliséken felülemelkedve is szórakoztató tiniregény. Lehet, hogy pont jó időben kapott el, és ha el nem is varázsolt, legalább adott egy kis felüdülést :)

A HAZATÉRÉS

A történet folytatódik a saját ütemében, ahol előzőleg el lett vágva. A kapcsolatok, a szereplők sokat nem változtak.  De valami mégis. Mindig úgy gondoltam, hogy egy könyv-sorozat második része nem lesz jobb az elsőnél, mert nem ad többet, újat. Azonban ebben többször tévedtem már. Ahogyan itt is. Mert a Szellemlány 2. része sokkal jobbra sikerült, mint az első kötet.
Hiába, hogy a a szereplők nem érezték az izgalmakat, nekem izgalmas volt. Több cselekményszálon futott, jobb volt a történetvezetés is. Talán még attól is jobb lehetett ez a rész, hogy a szereplők kicsit felnőttesebbek lettek...
Ebben a történetben a kétség a főszereplőnk. Mert kétségeink mindenben és mindenkiben lehetnek. Kételkedhetünk akár saját magunkban, akár a barátunkban,  akár a családunkban is... De nem éri meg az egész világban kételkedni.
Mindenki, aki eddig biztos volt magában, kétségek közé kerül. Vajon Petula túléli? Damen visszamegy hozzá? Maddy az a lány, akinek mondja magát? A régi barátok még mindig ugyanolyan barátaink?
És egyáltalán: mi történik a vég után???


Érdemes szerintem mindkét kötetet elolvasni, humoros, kicsit teátrális, szórakoztató és elszomorító. De nem egy ilyen világban élünk amúgy is?

Tartalom: 5 / 4,5
Borító: 5 / 5+