A. M. Aranth: Cleadur – Dobszó a ködben

"Amy Soleil élete nem egyszerű.

Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.

Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.

Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.

Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.

Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.

A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland."

Cím: Cleadur- Dobszó a ködben

Szerző: A.M. Aranth

Oldalszám: 360 oldal

Kiadás éve: 2014

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Elég sokáig kerülgettem ezt a könyvet. Csak messziről került elém, nem tudtam hova tenni, hogy ez most nekem való-e vagy sem, és úgy igazából utána se néztem. Csak annyit tudtam, hogy egy magyar szerző tollából való.

Cím: Igazán figyelemfelkeltő, dallamos és titokzatos. Azt hiszem, erre figyeltem fel legelőször.

Borító: Számomra olyan közepes, mert szép, jó és illik a történethez, valahogy mégse dobogtatta meg a szívemet.


Maga a történet ott kezdődik, hogy az ikrek - Amy és Gary - új suliba kerülnek, megismerik az osztálytársaikat. Innentől kezdve minden sorsszerűen alakul - pont olyan srácokat ismernek meg, akik maguk is zenészek, ott van Lea, a diri lánya és a többi. Kicsit furcsa volt az iskola felépítése tantárgyilag, hogy a diákok választhatják meg, mit akarnak tanulni. Kicsit olyan kevertnek éreztem, ami annyival lett megmagyarázva, hogy európai gyökerekkel rendelkezik a suli. A suli épületének lefestése többször is megtörtént, szépen el is tudtuk képzelni. Volt pár fura dolog, például, hogy nappal is köd van a sulinál, és Amyéknek mégis melege van még, hiszen szeptember eleje van... De ezekre a furcsaságokra igazán nem is figyeltem fel olvasás közben, mert folytak az események, mindig volt valami kis történés. Például az első nap rögtön eltűnik a szimpatikus osztályfőnök, és a gyerekek bele is akarnak kezdeni egy kis nyomozásba, azonban mindig falakba ütköznek. Ezt nem is csodálom, mert nem mindig éreztem, hogy ők 15-16 évesek lennének, hanem mondjuk 12-13. Oké, viccesek voltak, bohóckodtak, de nem mindegyik szereplő volt hiteles a korához. Zavaró volt számomra az is, hogy csak úgy feltűntek szereplők, mint Ash, vagy Lea nővére. Azáltal, hogy korábban egy szóval se lettek megemlítve, számomra olyanok lettek, mint akik csak oda lettek rakva a mondat közepére.

Ami nagyon tetszett, az az, hogy Amy dobolt. Igazán vagány karaktere lett tőle, és nem éreztem soknak. Az egy picit gyors volt, ahogy varázsütés-szerűen ilyen kiváló banda alakult, egy kis gyakorlás, és mindenkit letepernek a pályáról. A próbák tetszettek, az is, hogy Leát is bevették a zenekarba. Ennél több nem is kellett ezekből a részekből, viszont több lett a kelleténél. Mert a zenekari próbák, a verseny elnyomta a nyomozós szálat, holott minden oldalon voltak apró utalások. De a szereplőink nem figyeltek erre. Főleg nem Amy. Pedig igen zavaróak voltak ezek a dolgok, de gondolom minden más jobban foglalkoztatta ezeknél.

Ami számomra furcsa volt még, az a szülők hozzáállása. Egy pohár bor este a lányának is, semmi könyörgés nem kellett a koncerthez és a többi apróság.

 

A történet vége felé felgyorsultak az események, és kezdtek össze is folyni. Jött egy bál, mert miért is ne, az egész bagázs együtt jött, mégis párokra oszlottak, és itt kezdődött az igazi szerelmi bonyodalom. Teljes káosz alakult ki az ügyben, hogy ki kit szeret, és ki kivel jött ennek ellenére. Ami nagyon bosszantott ebben a jelenetben, hogy Amy szinte könyörgött Jerry szerelméért, aki meg egyáltalán nem figyelt rá. Egy csaj nem viselkedik így, és egy kamasz srác sem fog ilyeneket csinálni. Aztán jött a még több bonyodalom, előtérbe került a Köd, és mindenre magyarázatot kaptak. Hát én nem! Zavaros volt, kusza és nem láttam benne azt a jól felépített hátteret, ami egy ilyen kaliberű sztorihoz kellett volna.

Az egész könyvben úgy éreztem, hogy túl sok volt az apró információ, ennek ellenére mégis kevés dolgot kaptunk kézbe.

Minden kötözködésem ellenére tetszett, olvastatja magát a történet, és szerintem remek szórakozást nyújt a 12-16 évesek számára. Gondolom már kinőttem ezekből a történetekből :D

Viszont nem tudom, hány részesre fog ez sikerülni ez a sorozat, mert ez nagyon-nagyon bevezető rész, ha a nyomozós-szálat tekintjük. Remélem a következő rész pörgősebbre sikerült :)

Borsa Brown - A maffia ágyában

"Suzanne Roberts körül megfordul a világ: viharos gyorsasággal veszít el mindent és mindenkit maga körül, ami és aki addig fontos szerepet töltött be az életében. Szerencséjére a sors kárpótolja őt mindenért: megajándékozza Massimo, az ellenállhatatlan, művelt és jómódú ügyvéd szerelmével, aki rögvest szülővárosába, Palermóba röpíti álmai asszonyát. Itt véget is érhetne ez a romantikus történet… a happy end ezúttal mégis elmarad. Szicíliáról ugyanis kiderül, hogy távolról sem a képzelet mesés birodalma, s lassan Massimóról is lehull az álarc…

Lesz-e kiút az érzései között őrlődő, bántalmazott hősnő számára? Van-e szabadulás a maffia hálójából? És egyáltalán: hol van a határ szerelem és gyűlölet között?

„A gyűlölet is szeretet, csak épp fejtetőre van állítva. A szeretet igazi ellentéte a félelem” – adja meg a választ Osho, és e tantétel igazságát nem is bizonyíthatná hitelesebben e könyv.

BORSA BROWN lélektani folyamatokat is boncolgató, letehetetlen regénye feltárja, milyen pokoli mélységekbe és paradicsomi magasságokba juthat férfi és nő, ember és ember kapcsolata. "

Cím: A maffia ágyában
Szerző: Borsa Brown
Oldalszám: 312 oldal
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Kiadás éve: 2013

Köszönöm a könyvet az Álomgyár Kiadónak ismét :)

Már egy ideje elolvastam a könyvet, mégis nehezen akar összejönni ez a bejegyzés. Nagy reményekkel álltam neki, hogy érdekes lesz, és szórakoztató, esetleg sok dolgot megtudhatok majd az olasz maffiáról... Hát nem ez történt.


Suzanne, a főszereplőnk egy elég sekélyes karakternek indult. Nincs komoly párkapcsolata, de a főnöke szeretője, illetve van egy másik hapsi is, akit időnként felhív, és elszórakoznak. Nem vagyok prűd, de ez már nekem is sok volt, miközben megismerkedett Massimo-val. Nagyon kuszák voltak a szálak, és Suzanne semmit nem bánt. Itt még az elején voltunk, és én vártam, hogy a főszereplőnk személyisége, karaktere jobb legyen.

Massimo felbukkanásával indul be a történet. Szó se róla, pörögnek az események, nem a mindennapokról ír, így nem is tűnik fel,hogy milyen időszakot ölel fel a regény. Viszont nekem túl gyors volt. Nem éreztem azt a minden felemésztő szerelmet, azt az őrjítő szenvedélyt, amiről végig Suzanne makog. Bevallom, még a szikrát se láttam. Megjelent Massimo, és ment a nyáladzás. Kezdtem rájönni, hogy Suzanne nem az az okos, talpraesett, harcias nő, akit egy ilyen történetbe el tudnék képzelni, hanem pont az ellenkezője. A tettei, szavai, érzései teljesen ellentmondásosak mindennel, egy szemernyi ép eszű cselekedete sincsen. Nem is beszélve a folytonos szófosásáról. Idegesítő volt, és felháborító, hogy egy női karaktert így formázzanak meg.

Olvasás közben úgy éreztem, hogy a könyv egy hullámvasút. Megismerkednek, összeköltöznek, elköltöznek Palermóba, jó pár vita, aminek mindig szeretkezés a vége. Nem volt lényegi cselekmény, vagy lehet Suzanne karaktere elfedte. Mikor már úgy látszott, hogy Suzanne összeszedi magát, akkor Massimo vagy megtiltott neki dolgokat, vagy egész egyszerűen meglátta őt, és kiment a fejéből.

És, hogy mi lett a maffia-szállal? Szinte semmi, mert amikor Massimo beszélgetett az apjával, aki a maffia-vezér, mindig olaszul folytak a társalgások, amit ugye Suzanne nem értett. Megtudtunk pár infót, amit bármilyen felszínes kutakodással megtudhattunk volna, így számomra értelmét veszítette a történet. 

Sajnos a könyvben előkerült a fenyegetés és a nők bántalmazása is. Csak úgy elmentünk mellette, és Suzanne reagálása is elképesztő volt.

Az utolsó pár oldal tetszett, de gondolom azért, mert az nem Suzanne ötlete volt. Kíváncsi lennék a folytatásra, ha nem lenne ennyire bugyuta a főszereplőnk. Sajnálom, szerettem volna, ha jobban tetszik. De teljesen azt éreztem, hogy ez egy kidolgozatlan történet, a szereplők gyengék és jellemtelenek, a történet csak egyfelé, a végső cél felé robog, és közben szépen letarol maga mellett mindenkit.

Levia Anne - A múlt ára

Cím: A múlt ára
Szerző: Levia Anne
Oldalszám: 224 oldal
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Kiadás éve: 2014


"Mit tennél, ha egy nap arra ébrednél, hogy mindent elvesztettél?

Ködbe vesztek az emlékek, oda lett a múltad. Nem tudod kik a barátaid és kik az ellenségeid.

Carolinát, az ismert újságírót, súlyos autóbalesete után cserbenhagyjak. A kórházban emlékek nélkül ébred – mostantól csak az ösztöneire hallgathat. Üldözik, élete veszélyben van, és csak egy valakire számíthat. Vajon visszaszerezhető minden, vagy a szerelem is az emlékekkel együtt veszett el örökre?

Minden feltörő emléke keserédes, és veszelyes irányba űzi. A remény hajtja, hogy mindez a küzdelem megéri.

LEVIA ANNE páratlanul izgalmas romantikus krimije az újrakezdésről, a kitartásról, a reményről, a hűségről, a szerelemről és az igaz barátságról szól, egy olyan korban, amikor ezek a szavak már nem sokat jelentenek."

A történet egy bizonyos balesettel kezdődik. Kapunk egy kis ízelítőt a múltból, persze ez egész hamar el is felejtődik a könyv első fejezetével.

Belecsöppenünk Carolina fejébe, aki épp egy kómából ébredezik. Rögtön az első oldalakon magam is elgondolkoztam, hogy egy hasonló helyzetben én vajon mit tennék, hogyan viselkednék...

Carolina az elején épp oly bizalmatlan és kétkedő, mint maga az olvasó. Nincs túl sok ideje gondolkodni, mert olyan események sorozatába csöppen bele, ami olyan megállíthatatlannak látszik, mint egy lavina. Főszereplőnk igen hamar felgyógyul, kezdi visszanyerni régi önmagát, azonban még mindig emlékek nélkül van. Veszélyes helyzetekbe kerül, próbálja összerakni múltja minden egyes darabkáját. Ez több-kevesebb sikerrel történik, mert az emlékek a legváratlanabb helyzetekben jönnek elő. És természetesen olyan emberek hozzák elő az emlékeit, akikkel nem szívesen találkozgat bizonyos belső megérzések miatt. Ahogy egyre több emlékhez jut hozzá, sikerül összeraknia az életét, és ott folytatnia, ahol a baleset miatt abbahagyta. Azonban elég sok minden megváltozott, így próbál egy másik útra lépni, amely talán a jó döntés lesz most.

Elég sok mindent nem értettem, de ezek ellenére is olvasmányos, szórakoztató történet. Vegyük például Carlost. Őt magát értettem, leginkább Carolina érzései voltak homályosak számomra, meg a leírás alapján nem sikerült elképzelnem se őt. Egyébként a legtöbb szereplővel ez volt a gondom: vagy egyedi volt és megjegyezhető, vagy a szeménél-hajánál-szájánál tovább nem jutottunk a külső megállapításokban. Igazán csak a vége felé zavart ez, hogy mindenhol csak a férfiak szeme volt leírva, és mindaz az érzelem, ami átfutott a tekintetükön. Carlost nem sikerült megkedvelnem. Michael eléggé jó karakter volt, el tudtad őt helyezni a történetben, meg volt a szereplő maga helye. Aki szerintem elég erős karakter lehetett volna, és talán több szerep is járt volna neki, az Kenan. Egyedi volt, titokzatos és tényleg egy erős személyiség. Ellentmondásos volt, ugyanakkor nem játszadozott senkivel. Carolina húga, Maggie nekem kicsit furcsa volt, és homályos.

Maga a történet egy krimi lenne, ahol Carolina, a kegyetlen újságíró le akarja leplezni a maffiát. Nagyon jól futott ez a szál, mindaddig, míg a hajóra nem kerültek. Onnantól sajnos nagyon erős lett a szerelmi szál, már-már szappanoperásra sikeredett. Ezért sem volt számomra meglepő a vége. Mindemellett élvezetes olvasmány volt, kikapcsolt. Azért szívesen megtudtam volna még többet erről a sötét világról, a maffia felépítéséről.

Ezúton szeretnék gratulálni az írónak, mert ezen a könyvön számomra nem érződött olyan erőteljesen az, hogy elsőkönyves.

Olvasás közben elkezdtem keresgélni az író után, érdekességeket kutattam. Találtam is egy dolgot, mégpedig a borítóval kapcsolatban.

Szerintem nagyon érdekes, ahogy egy történet és a borító találkozik. Amikor ezt a borítót megláttam, nem volt vele semmi bajom, még tetszett is. Azonban, mikor ez a kollázs került elém, egyből beleszerettem az egyikbe, ami véleményem szerint jobban illett volna a történethez.

Nálam a harmadik verzió lett volna a nyerő, de biztos minden választásnak meg van a maga oka :)

Köszönöm az olvasás lehetőségét az Álomgyár Kiadónak! :)

Estelle Brightmore - 13.napon

Cím: 13.napon 

Szerző: Estelle Brightmore

Oldalszám: 160 oldal

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Kiadás éve: 2013

"2195-re a Föld egy összefüggő, elnéptelenedett sivataggá válik. Csupán egyetlen élhető menedék marad, a falakkal körülvett Város. Ez az utolsó éden csak a kiválasztottak számára maga a földi paradicsom. A társadalmat alkotó emberek születésüktől fogva szegények vagy gazdagok csoportjába tartoznak és a két osztály között nincs átjárás. Az irányítás 12 zsarnok kezében van.
A Város vezetői időről-időre halálos játékokat szerveznek, ahol bárki porondra kerülhet, akarata ellenére is.

Ana Andropov egy fiatal, különc újságíró, aki a mocsok és a hihetetlen luxus éles ellentétében és a kegyetlen törvények káoszában próbál egy önkényesen igazságot szolgáltató, gyilkos fantom nyomára bukkanni.

Ahol az ember embernek farkasa, létezhet-e még kegyelem és könyörület? Meddig uralkodhatnak még gazdag kevesek szegény sokakon? Kegyetlenségre lehet válasz az erőszak? Vannak még önzetlenek és szerelmesek? 
És valaha választ kapunk vajon ezekre a kérdésekre? Talán a 13. napon…"

Innentől cselekményleírást tartalmaz!

2195-t írunk. A világunk szétesett, Jött egy titokzatos utolsó járvány, ami megtizedelte az emberiséget, és az újrakezdésre kényszerítette. Ekkor jött 3 vezető, akik azt mondták, tudnak egy jobb helyet, ahol élhető világot alakíthatnak ki maguknak. Létrejött a Város.

A főszereplőnk, Ana Andropov, aki egy orosz felmenőkkel rendelkező újságíró. Ana még elég fiatal, nem emlékszik a világégésre, a Város alakulására, ami 2150-ben volt. Vázlatosan fedi fel előttünk a Város alapjait, működését. 3 körre van felosztva, olyan kaszt-szerűen vannak elválasztva egymástól az emberek.  A három fő vezető még mindig él, és uralkodnak a Város felett. Persze bővült a család, és mind együtt élnek a Kastélyban, az első körben. Ana elmesélése alapján nem olyan rossz élni a második körben sem, hisz mindene megvan, és újságíró révén szabadon járhat-kelhet.

Igazán nem tudtam pontosan elképzelni magát a Várost és felépítését. Egy ilyen fallal körülvett dolgot nehéz volt elhelyeznem a képzeletbeli térképemen. Nem tudtam a nagyságát sem, és ez a körös felosztás is furcsa volt.

A történet lényegében ott kezdődik, hogy Ana, mint újságíró nem nyugszik, és izgatja a Városban zajló igazságtalanság és korrupció, valamint a rendőri nagyhatalom. Bele is keveredik rendesen a dolgokba, amire azért elég korán rá lehet jönni. Ugyanis elkezdi gyilkolni egy Fantom a Vezetőket. Az első gyilkosság után azzal fenyegeti meg őket, hogy mindegyik vezetőt megöli, ha azok nem hajlandók felfedni az igazságot a kinti, falakon túli világról. Merthogy a vezetők titokban tartják az emberek előtt, hogy kint már nincs fertőzés veszély, élhető a világ.  Ana nyomozásba kezd, hogy megtalálja ezt a Fantomot. Nyomozás közben találkozik az ügyeletes rosszfiúval, aki motoros-tetovált-modortalan.  Vincent épp az Arénába tart, bátyja csatájára, ami egy élet-halál harc a bűnözőknek.  Állatokkal illetve egymással harcolnak a nép előtt.  A nagy napon, Vincent bátyja megnyeri a csatáját, viszont a Fantom miatt nem kap felmentést, mindenki szeme láttára megölik.  Így kezdenek közösen nyomozásba Ana és Vincent. Persze, mikor Ana a harmadik körbe utazgat, és Vincenttel az alvilágba merülnek, nem igazán nyomoznak, inkább partikra járnak, és látványos motoros-bemutatókra. Eleinte semmi románc nem alakul ki, aztán hopp, mindkét fél részéről kezd bizseregni valami. A végén ez a románc  túlzásokba esik, tömény cukorszirup lesz, ahhoz képest, hogy 150 oldal az egész történet. Nem éreztem azt a bummot, ami egy ilyen szerelmi szálnál szükséges lenne.

Ahogy ez a szerelmi szál előtérbe kerül, a krimi-szál teljesen elhalványul.  Tetszettek, hogy a fejezetek elején belelátunk a Fantom fejébe, látjuk a gyilkosságokat, érezzük a lüktetését.  Viszont nincs meglepetés a Fantom kilétét illetően, picit túlzottan pszicho-thriller-szerűbe megy át a gyilkos személye.

A végét nem igazán lőném le, mert van benne minden. De tényleg. Elég kusza, és sok lett számomra, mind az információt tekintve, mind a váratlan fordulatokat.  Kiderül, ki a Fantom, nem lesz happy end, a szerelmesek nem találnak egymásra, és nyitott marad a lezárás.

A történetvezetés nem rossz, a mondatok nem mindig voltak magyarosak. Volt, amikor a szemem először nem vette észre a szórend felcserélését, automatikusan úgy olvasta, ahogy neki jó, miközben valami nem volt jó, és visszaolvasva jöttem rá a hibára. Érezni, hogy egy kezdő íróról van szó, elég sok csiszolni való van az írásmódon is. Szerintem egy ilyen történet jobban megérhetett volna, ha hosszabb. Ötlet az van benne, csak kidolgozatlan és kevés.

A borítója és fülszövege igazán figyelemfelkeltő. Tetszett ez a steampunk-alma, illetve a cím is. Hálistennek elég sok köze van mindkettőnek a könyvhöz, nincs zavaró ellentét.

A Könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak!

Interjú Kemese Fannival

Szeptember óta tudom, hogy idén ősszel meg fog jelenni egy bizonyos, számomra nagyon várt könyv.  A címét már tudtuk, és a borítója is lelepleződött az ősz folyamán.

Ez a könyv pedig nem más, mint A napszemű Pippa Kenn folytatása, A viharszívű Mya Mavis. 

Ennek örömére, és hogy csillapítsam várakozásomat, készítettem egy interjút a szerzővel. Rendhagyó módon publikáltam, mert a moly.hu-n karcoltam estéről estére a válaszokat. Nagyon köszönöm Fanni válaszait, számomra egy örök élmény marad.
Fogadjátok most szeretettel egyben a kérdéseket, és ne feledjétek, november 22-én megjelenés és könyvbemutató :))


Nagyon várom már, hogy megismerhessem Myát, de Pippa sorsa is érdekel. Te hogy állsz ezzel, mennyire tudtad saját útjukra engedni a karaktereidet?

Pippa múltját, félelmeit és vágyait elég jól ismertem. Myánál egy kis időbe telt mire a helyükre kerültek a mozaikdarabkák, de utána már minden rendben ment. Ez persze minden szereplő esetében így van: ha megismerem őket, akkor meg tudom tippelni, hogy egyes helyzetekben hogyan reagálnának, és onnan kezdve csak „figyelnem” kell őket. 
Pippa és Mya is tartogat még meglepetéseket, de már előre tekintek: a harmadik részben teret nyerő szereplőkkel kapcsolatban még csak sejtek dolgokat, de jól is van ez így, mert motivál, hogy írás közben felfedezzem mit is rejtegetnek.

Nagyon inspirálók a képek Pinteresten, de nekem ezek nagyon sok fájdalmat tükröznek.
Ezek Pippa vagy Mya fájdalmát szimbolizálják?

A Pippás Pinterest táblára szeretek úgy gondolni, hogy a sorozat hangulatát tükrözi. Vannak olyan képek, amelyek karakterekre, jelenetekre vagy éppen a háttérvilágra utalnak (vagy legalábbis emlékeztetnek rájuk). Ha belenézek a képgyűjteménybe, akkor máris könnyebben rátalálok a hangulatra, amit írás közben szeretnék megfogni a Pippa Kenn-trilógiában. Olvasóként lehet más élményt nyújt a könyv és a képgyűjtemény, de nekem nagyon is összeforrnak. 
Egyébként Pippának és Myának is megvannak a saját démonai, de nem csak ők szenvednek ebben a világban. A Mya regényből majd kiderül mire is gondolok. 






Nehéz volt Pippától elszakadnod, hogy Mya előtérbe kerülhessen?

Valójában Pippa és Mya egymás mellett léteznek, néha keresztezik egymás útját, de a Mya regényben inkább külön mederben folyik a történetük. Mya szemén keresztül megismerjük a kolóniát, a szabályokat, és az összefüggések terén sokkal mélyebbre áshattam rajta keresztül, mint amennyit Pippa szemszöge megengedett volna. Mya hangja más szempontból is kihívást és izgalmas lehetőséget rejtett a történet előrehaladtával. 

Van kedvenc képed a gyűjteményből, amire azt mondanád, hogy teljesen Mya történetét szimbolizálja? Miért az?

Egyik képre sem gondolok úgy, hogy az teljes egészében lefedi Mya történetét. A képekben sokkal inkább megragadni kívánt hangulatot, karaktereket és jeleneteket látok. A kérdés láttán  azonban ez a kép jutott eszembe:
https://www.facebook.com/KemeseFanni/photos/pb.206701452794744.-2207520000.1414075421./547801875351365/?type=3&theater
A képen egymás mellett látható Mya, Pippa és Hazel; érzékelhetőek a köztük lévő különbségek. Például Myának furcsán csillog a szeme: vajon mit lát? Pippa elszántsága, Hazel ellenkezésre nyíló szája pedig magáért beszél.
Ezen az oldalon az arcok teljes egészében megtekinthetőek: https://www.behance.net/gallery/Illustration-213/7623703

A képek mellett van olyan zene, amiről egyből Mya és/vagy Pippa ugrik be neked?

Nincs olyan zene, amelyről kifejezetten Pippa vagy Mya jutna eszembe.  Viszont érdekel, hogy az olvasók szerint milyen zene illik a történethez.
Például egy molyos értékelésben a Pippa regényt ezzel a zeneszámmal kötötték össze: https://www.youtube.com/watch?v=ktvTqknDobU

Volt összetűzésed Myával a történetírás alatt?

Írás közben nem igazán szoktam összeveszni a szereplőkkel, általában inkább meglepnek. (De valószínűleg én elég megbocsátó vagyok velük. )
Mya is többször meglepetést okozott, rájöttem, hogy sokkal több mindent rejteget, mint először gondoltam volna. Emellett rajta keresztül tudtam legegyszerűbben megmutatni a kolónia berendezkedését. A szemszögkarakterek közül ő a legelfogadóbb a kialakult rendszerrel kapcsolatban, szerintem ő testesíti meg az átlagos kolóniai lakos értékeit, némi tinédzserkori dacoskodással fűszerezve.

Inkább az érzelmek, vagy a harcok lesznek előtérben ebben a részben?

Az érzelmekre és a harcokra is bőven jut idő és figyelem. Szeretném azt gondolni, hogy a teljes regényt  tekintve sikerült valamiféle egyensúlyt teremtenem.

Most miért levelek lesznek a főrészek elején? Milyen célod volt ezzel?

Akkor jött az ötlet, hogy a második részben levelek legyenek, amikor rájöttem, hogy Kelsei nem csak Kutyaorrúnak ír egy utolsó levelet, és ennek a másik levélnek fontosnak kell lennie a második részben. Amikor jobban átgondoltam, hogy a Mya regényhez milyen töredékes emlékek illenének, arra jutottam, hogy a naplóbejegyzések inkább Pippa családjához kötődnek. A levelekkel többet tudok mutatni bizonyos szereplők közötti viszonyról és emellett a világról is.
A harmadik kötetre is van már ötletem; jelen pilanatban úgy gondolom, hogy nem naplóbejegyzések és nem is levelek választják majd el az egyes részeket. 

Sok új szereplő lesz? Van olyan, aki mellékszereplőként a szívedhez nőtt?

Még ha csak kutyafuttában is, de a fontosabb mellékszereplők  egy részével már találkozhattatok a Pippa regény végén. Ezek a szereplők a második részben elkezdenek kibontakozni, láthatunk valamennyit a háttértörténetükből. A harmadik részben folytatódik a folyamat, ezért is várom már nagyon, hogy teljes gőzzel belevágjak a megírásába. 

Fiúk/ férfiak mennyire fognak szerepelni? Lesz esetleg saját szemszögük?

A regényben négy szemszögkarakter szerepel, ebből kettő fiú/férfi. Az első nem meglepő, mert azt gondolom Rubent nem kell bemutatnom.  A másik férfit azonban éppen csak megemlítettem a Pippa regényben; itt a folytatásban egy kicsit beleláthatunk majd a fejébe. Kihívás volt belebújnom a bőrébe, megismernem a motivációit és a történetét. 




Kinek lesz nehezebb? Myának, Pippának vagy Neked elengedni őket megint egy időre?

Ami azt illeti, nekem ez az utazás folytonos, az olvasókhoz jut el akár éves kihagyásokkal egy-egy rész. Például már Pippa megjelenése előtt dolgoztam a Mya regény egy korai verzióján, amelynek teljesen mások voltak a fő konfliktusai, mint a végső verziónak. Ez végül teljes egészében a kukában landolt, és nulláról elkezdtem újra felépíteni  egy sötétebb, kegyetlenebb, fordulatosabb történetet. Ez az írói blokkok miatt időbe telt.
A lényeg: a háttérben zajlott az írás, Myáék a mindennapjaim részei, és ez így is lesz a trilógiát lezáró VÉGE szó leírásáig. Erre  a pillanatra azonban még egy kicsit várnom kell. 

Meg fog halni valaki?

A rövid válasz az, hogy igen. A hosszabb verzió spoileres lenne.

Mennyire váltak a mindennapjaid részévé a szereplők?

A mindennapi írás híve vagyok, és egyszerre csak egy történettel foglalkozom (mármint papíron; az álmodozás és képnézegetés más tészta). Vagyis a kézirat leadása előtt majd’ egy évig minden nap dolgoztam a szövegen, írtam, átírtam és visszatöröltem, vagyis nem telt el úgy nap, hogy valamelyik karakterre vagy jelenetre egyáltalán ne gondoltam volna.
Szóval bizonyos szempontból a szereplők a mindennapjaim részei, és ebbe most elég ijesztő volt belegondolnom, köszi a kérdést. :D

Hogy érzed, lesz akkora hatása Myának mint két éve Pippának?

Jelenleg nem igazán tudom még felmérni a történet hatását. A Mya regénynek teljesen más a fókusza, mint a Pippa regénynek volt. Az első olvasói reakciók arról árulkodtak, hogy a Mya regény is kivált érzelmeket, vagyis igenis van hatása, de minden olvasó döntse el maga, hogy mit gondol.

Nehezebb volt megírni Mya történetét, mint Pippáét?

Igen nehezebb volt, és több időbe is telt.
Az első rész megjelenését követően nem egyszer küzdöttem írói blokkokkal, regényírás közben elég sokszor nem megfelelő irányba kanyarodott a történet, és elég sok idő volt ezeket a vadhajtásokat visszanyesegetni, és megfelelő útra terelni a történetet.
Több karakter is fejtörést okozott, eleinte nem voltam tisztában a motivációikkal, vagyis ez is időbe telt, hogy felfedezzem. A végeredmény kárpótolt, ahogy azok a pillanatok is, amikor bepötyögtem az utolsó mondatot, vagy amikor a szerkesztést követően beleolvasgattam a regénybe.
Remélem ez tényleg a második kézirat átok volt, és nem lesz harmadik vagy negyedik. 

Mennyire izgulsz a második regényed megjelenése kapcsán?

Nyáron még azt gondoltam, hogy kevésbé fogok izgulni,  mint a Pippa regény megjelenésekor. Két év telt el a megjelenés óta, és én kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni az olvasóknak Mya története. Sok munka van benne, útközben nem egyszer hoztam olyan döntést, amely felborított néhány cselekményszálat. (Hogy példát is említsek: a korai kéziratban Pippa nem ébredt sápadtkarmokkal az első fejezetben (http://kemesefanni.blogspot.hu/2014/10/a-viharszivu-mya-mavis-1-fejezet-13.html).)
Kíváncsi vagyok, hogy az olvasókból milyen érzéseket vált ki a történet. 

Kaphatunk egy picike információmorzsát a következő részről? Kiről fog szólni?

Még gondolkodom a harmadik rész fókuszán, de jelen pillanatban két címszereplő jelöltem is van. Egyikük az eredeti terv, másikuk azonban a Mya regényben könyökölt ki magának figyelmet. Srácok az illetők egyébként, de ugye még semmi sincs kőbe vésve, még az is lehet, hogy egy harmadik szereplő lesz a befutó.
A tervek szerint a befejező kötetben a világ tovább tágul majd, és érzelmekben sem lesz hiány.

Tudom ez egy gonosz kérdés, de látod már a végét, a végső befejezést?

Amikor rájöttem, hogy a történet nem áll meg a Pippa regény végén – már nem tudom felidézni, hogy pontosan mikor volt ez a pillanat, de valamikor Pippa írása közben –, azóta látom, hogy a sorozat hova fog kifutni. Eleinte csak egy homályos kép volt, aminek a legvastagabb körvonalairól sejtettem, hogy mit adnak ki. A tényleges zárójelenet azonban folyton változik, ahogy részről részre egyre többet tudok a karakterekről, a világról és a nagy mozgatórugókról.
Furcsamód, amiben jelen pillanatban legbiztosabb vagyok, az a hangulat, amit a befejezéssel szeretnék megfogni. Izgatottan várom mi sül majd ki belőle, amikor végre eljutok oda. 

Kényszermegoldás

Nem is tudom, hol kezdjem ezt a bejegyzést. Talán legjobb az előzményektől.

Mint sokan tudjátok, molyon aktívabb vagyok. Október 31. óta karcolok minden este időben, mert volt az az ötletem, hogy meginterjúvoltam Kemese Fannit a hamarosan megjelenő könyve kapcsán, és minden napra szántam egy kérdés-válasz karcot. Mindez a tegnapi napig nagyon szépen haladt, amikor is korlátozták a profilomat. Így ez a rendszer felborulni látszik, mivel jelenleg se tudok új tartalmat létrehozni. De mivel kötelességemnek érzem a kialakított dolgot fenntartani, ezért ezt a módot választottam ma estére :)

Fogadjátok sok szeretettel a ma esti kérdést :)

Kérdés: Hogy érzed, lesz akkora hatása Myának mint két éve Pippának?

Fanni: Jelenleg nem igazán tudom még felmérni a történet hatását. A Mya regénynek teljesen más a fókusza, mint a Pippa regénynek volt. 

Az első olvasói reakciók arról árulkodtak, hogy a Mya regény is kivált érzelmeket, vagyis igenis van hatása, de minden olvasó döntse el maga, hogy mit gondol.

Ajánlatom kötelező olvasmánynak

Egy jó kis kezdeményezés indult útjára a blogosok között. Gondolom elég sokan esünk gondolkodóba, hogy még mindig aktuális az adott kötelező olvasmány?! A mai gyerekeknek vajon mit mond az Egri csillagok? Van értelme hosszú és unalmas orosz irodalomnak, mikor megannyi érdekfeszítő történet lakozik a világban?

Persze, az alapvető értelmi szinthez hozzá kell tartozzon mindaz, amit az irodalomóra keretein belül taglalunk, de én mégis szeretném kicsit virtuálisan megreformálni a kötelezőket.

A választásom egy olyan könyvre esett, melyet pár éve írtak meg, pár éve fedeztem fel, viszont mára világsiker lett. Engem mindenesetre teljesen rabul ejtett.

Nyáridő volt, mikor a kezembe akadt Cassandra Clare - Csontváros regénye (igazából a Hamuvárossal kezdtem, de még idejében leesett, hogy itt valami nincs rendben). Tetszett a címe, a borítója. Ez a könyv egy sorozat első része, a Végzet Ereklyéi 6 könyvből álló történet.

De miről is szól a történet?
Adott egy 16 éves lány, Clary. Vörös hajú, kissé esetlen, átlagos, művészlélek. Édesanyjával él New Yorkban, és van egy legjobb barátja, Simon. Simon ő egy igazi jó barát, szemüveges, rajong a számítógépes játékokért, de legfőképpen Clary-ért. Ez már a történet legelején látszódik, semmi extra nem kell hozzá.
Normális 16 évesekként elmennek egy klubba kicsit bulizni, de Clary élete attól a naptól fogva megváltozik. Olyan dolgokat lát, amit mások nem, csak a kiválasztottak, azok, akik vagy rendelkeznek a Látás képességével, vagy éppen ugyanúgy ehhez a másik világhoz tartoznak. Bizony, Clary felfedez egy másik világot, melynek létezésről ezidáig még csak nem is hallott.
Aki ezzel a világgal együtt a képbe kerül, az a szőke, arrogáns, jóképű Jace. Jace maga sem tudja miért, de érzi, hogy Clary más, mint a többi ember, így állandóan a megmentésére siet. Mert igen, Clary az a fajta lány, aki állandóan bajba kerül.
Innentől kezdve folytonos kalandokba, harcokba keverednek, újabbnál újabb kérdésekkel találkoznak, keresik a válaszokat. A bonyodalmak mindvégig fokozódnak, már-már szappanopera-szerűen. De pont ezért szeretem.

Hogy mit látok benne? 
A kalandokat. Az új lényeket. A világot. Mesés, ahogyan az Árnyvadászok világa le van festve. Izgalmas, sodró-lendületű, és szórakoztató. Épp ezért ajánlom kötelezőnek. Könnyed stílusa könnyen emészthető, a dolgok részletesen le vannak írva, és elég sok mindenre magyarázatot is kapunk. Azt éreztem az olvasása közben, hogy teljesen beszippantott, ott tudtam lenni, velük együtt futottam, harcoltam. És ez a dolga egy rendes könyvnek. A humora minden korban megállná a helyét, a cinizmus pont elég benne.

Mindezek mellett azért komolyabb témákat is boncolgat a könyv. Az első a szerelem, és az ezzel járó bonyodalmak, a szerelmi háromszög. A következő téma a család, és annak fontossága. Hogy a családunk miként próbál megóvni minket, hogy lehet mindent elrontani, és helyrehozni. A családi kötelékek többféleképpen is megjelenhetnek, nem kell feltétlenül jelen lennie a vérségi vonalnak.
Szinte már rejtve jelennek meg az árulással, hűséggel, hovatartozással kapcsolatos dolgok. Ami még kifejezetten tetszett, hogy olyan árnyaltan, de jó értelemben, foglalkozik a homoszexualitással is. Pont jó adagban, pont jól fűszerezve tárja elénk az írónő, nincs benne semmi durva, semmi megbotránkoztató.

Milyen korosztálynak ajánlanám?
Nehéz besorolni, mert én 21 évesen olvastam, és még a mai napig imádom. Igazából a 15-16 éveseknek tökéletes, azaz a 9-10.osztályba tenném kötelezővé.

Összegezve azért ajánlanám kötelezőnek, mert szórakoztató, humoros, mindenki megtalálhatja egy kicsit benne magát, pörgős, kalandos, igazán tiniknek való. És egy nem utolsó ok: 2013.augusztus 22-én jön a mozikban a könyvből készült film! Ezek után biztos kedvet kaptok elolvasni is :) (remélem! :D)

Végzet Ereklyéi - Csontváros


Ha még ez sem keltette fel a figyelmeteket, itt bele is lehet olvasni :)

http://konyvmolykepzo.chr.hu/wg3/files/download/10/csontvaros.pdf


Fülszöveg:
"Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? 
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék… 
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére."

Oldalszám: 470 oldal

Kiadja: Könyvmolyképző